Átalakul a programismertető
webmester, h, 2010-03-08 22:08Mint azt már valószínűleg tapasztaltad, az oldaunkon található túraprogram „megduplázódott”. Ez a kettőzöttség első állomása az oldal szerkezeti átalakulásának. A megszokott forma – azaz egy-egy hónap túrái egy oldalon – helyét átadja egy új szerkezetű, de terveim szerint bővebb, részletesebb ismertetőnek. Természetesen ez nem megy máról hónapra, hiszen sok adatot be kell írni, térképeket szerkeszteni, leírásokat fogalmazni, képes illusztrációt készíteni.
(Mindezt a szabadidőben, a munkám és egyéb elfogaltságom mellett végzem, ezért kérlek, légy türelemmel!
Elsősorban azon túrák leírását szeretném kibővíteni, amelyek biztos helyett foglalnak el az egyesület kínálatában (magyarán a jövőben is nagy valószínüség szerint benne lesz a programban.)
A struktúraváltás nyomán néhány régi-új lehetőség ismét megvalósíthatóvá vált. Talán már észrevetted, hogy az új szerkezetű lerásnál (a „lapozósban” feltüntetjük a jelentkezők számát, azt, hogy mennyi jelentkezőre számítunk még, illetve azt, ha máshol is bekapcsolódhatsz a túrába.
Ez a megoldás tette lehetővé azt is, hogy ezeket az utóbbi adatokat egy összefoglaló oldalon együtt megmutassam. (Részletes összesítő).
Korábbán, a régi honlapon a soron következő túrák listája volt látható a lap tetején. A szoftverváltás után ez mostanáig nem volt lehetséges. Mint látod a jobb felső részen a következő két hét programja kiemelten is megtalálható.
A mai nappal „eltűnik” a Túraprogram 210 menű, s vele a hagyományos nézet is. De nem teljesen! Ha jobban szeretnéd továbbra is a hagyományos megoldást, akkor az Inter:Aktív menü Saját adatoknál elővarázsolhatod. Válaszd ki a Szerkesztés fület, majd keresd meg a Blokk beállítások részt. A Túraprogram 2010 meletti kockát jelöld be. Ha szeretnéd eltüntetni az Új megoldáshoz tartozó menüt, akkor a Túraprogram mellöl ved ki a pipát. Mentsd el a változásokat.
Jó hátszelet kíván
Árvai István
szerkesztő–webmester
„Lapozós” program
webmester, p, 2010-02-19 23:53Mostantól – kísérleti jelleggel – a program kétféle módon is olvasható. A most még csak feltöltés alatt álló program kétféle módon is megjelenik az oldalon. A Túraprogram 2010 menüben a megszokott módon, tehát hónap összes túrája egy oldalon együtt olvasható. A Túraprogram („lapozós”) menüben pedig ugyanez túránkénti bontásban. Itt navigálni a program alatti linkekkel lehet.
Letölthető a 2010-es programfüzet
webmester, k, 2010-02-09 20:02Többek kérésére mostantól pdf formátumban letölthető a 2010-es programfüzet. Megtelálható benne minden fontos tudnivaló, és a teljes program részletes ismertetője.
Közlemény
webmester, sze, 2010-01-27 18:41| A Balázs és Barátai Sportegyesület köszönettel tartozik mindazoknak, akik 2008-ban személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták egyesületünket. A beérkezett összeg: 335 660 Ft. |
| Balázs Gabriella Se. elnök |
Csoportok szállítása egységáron
webmester, h, 2009-06-22 20:47Egyéni csoportok kiszállítását vállaljuk az alábbi túrák indulási helyére:
- Passau (Duna túra)
- Salzburg (Salzkammergut túra
- St.Michael im Lungau (Mura túra
- Krimml (Tauern túra
- Villach(Karintiai tavak túra)
- Prága (Prága–Passau túra)
A fenti célpontokra utazás ára:
6 fővel 11 000 Ft+30 €/fő
7 fővel 8 000 Ft+30 €/fő
8 fővel 6 000 Ft+30 €/fő







